Igen, a cím most jól átadja a történéseket. Az új hobbimnak élek, az pedig a sétálás, és a sétálás közben múltelemző-idézgetések. Nem tudom melyik a megterhelőbb, néha a séta, néha a sok gondolat, az elmúlt napokban az utóbbi inkább. A múltkori Riadt szarvasok! cikkemben lehet úgy éreztem hogy nem akarok túl kritikus lenni azoktól, akik félnek a másik entitástól, ezért úgy gondoltam, ha előző nap nappal tök simán meg tudtam járni az erdős sétát, HD szikrázó napsütésben, akkor az szintén nem lesz másképp, naplementés 4-5 óra tájt, a sűrű ködben

Vicces a DALL-E által generált kép, a tolókocsis ember, meg a sok ember mögötte, és ebből generált 4 fajtát, de tetszik ez a kép, mert én is úgy éreztem magamat belül, mint egy fogyatékos aki néha két lámpást is vinne magával, középen a srác aki bátor és vakmerően tolja előtte a tolókocsist, a hátizsákos mögötte aki nem fázik a rövidgatyában, és a kapucnis nő akit sebaj ha elkap egy szörny a szélén a kapucni úgy is megvéd mindentől.

Na de komolyra, elején még nem volt annyira rémisztő az egész, hozzátéve, telefon, lámpa nélkül, csak az okosóra ami számolta a lépteket (na meg azért néha megvilágítottam egyszer-kétszer mi a retek van előttem), nem tudtam az elején mi mindentől is lehet félni egy ilyen út során. Az ötlet tegnap a Metro 2033 könyv olvasgatása közben pattant ki a fejemből, mikor Artyom egymaga a sötétben ment, ki tudja meddig, és már abban sem volt biztos hogy megy egyáltalán, olyan sötét volt, és az őrület határát feszegette, amit a sötétség önmaga okoz egyszerűen.

A félelmem első szakasza, igazából az emberi tényezők voltak, a kutyás emberek akik póráz nélkül viszik ki az ebüket a szélén, és futtottak hozzám kiszimatolni mindenhol a macska szagot rólam, utána pedig a másik félelmem, ami előjött, hogy az elején kicsit más utat választottam, és a villanypásztorba való ütközés, mivel akkor még szürkület volt, de kb 2 méterre láttam tisztán és nem volt homályos semmi, ezért kúszva tapogatva kerültem meg és sétáltam utána a kezemet előre téve, kicsit rogyasztva, hogy a fény hatására hátha valamennyire ki tudom szúrni, hogyha hirtelen egy hálóba ütköznék, a végén át is kellett ugrani egyet 🙂 mint a nyúl úgy dobbantottam.

Utána csak a puszta sötétség volt, a memóriámra hagyatkozva mentem, más nem maradt. Az első fél óra körülbelül ezzel telt, hogy az egy évvel ezelőtt járt helyen kisilabizálni, hogyan tudok kijutni a kicsit a civilizáció eső felé részére bolyongani, ez felért egy élő szereplős horrorral, mellékesen nem szeretem a horror játékokat, mert túlságosan bele tudom élni magamat, és félek tőlük, ezért ez egy nagy adag lecke volt igazából, hogy hogyan küzdjem le a félelmemet, és mondogattam tovább magamban a tegnap este olvastakat, hogy ezer dologba belesülhetett volna Artyom, meghallhatott volna, de mindig megmenekült, és mindig túlélte, nem történhet semmi olyan, ami menet közben történhetne velem bármi, csak a képzeletem az ami maximum megtréfálhat (nameg a zörgő falevelek). Miután kiértem az ismerős részre, gondolkoztam hogy fussak-e haza a fények felé, de inkább folytattam az utat még egy kicsit vissza az erdő mélyébe (szélébe inkább legyünk őszinték), ami már igen sötét volt 5-6 óra tájt jár már akkor, de ez a fázis, felért egy óriási meditációval, mint amikor olvastam Osho sötét meditációjáról, hogy egy sötét szobában tényleg vak sötét helyen meditálni, és akkor mi jön elő, Önmagamra fókuszáltam, a múltra, a lényemre.

Ki vagyok én? Mi vagyok én? Miért lettem ilyen? Mi változtatott ilyenné? És akkor, most hogy ilyen vagyok, ez jó, vagy rossz? Egyáltalán, ha azt mondom jó, akkor az már nagyképű, ha rossz, akkor az meg önsanyargató? Van-e egyáltalán, hogy jó, vagy sem? Egyáltalán, kéne bármit is változtatnom magamon? Nyilván kellene, hiszen nem lenne ez az egész amúgy! De hogy alakult ki ez az egész? És értem hogy már kialakult, de az egészet hogyan lehet megemészteni, és megszeretni? Úgyhogy vissza is pattantam a múlt vasútjára felülve, és mélyen belevástam magamat az egészbe.

Mielőtt folytatnám, szeretném ezt beleírni, és szerintem fontos megjegyezni, hogy egy hatalmas büdös nagy kocka vagyok. Azért vagyok, mert ha már nem is, de az voltam, attól még nem tagadom le azt, ami voltam, mert az vagyok, na meg weblapot készítettem arra hogy leírjam a fejlődésem irányát, tehát mindegy is magyarázkodnom magamnak. Az életem fontos részét, egy játék határozta meg nagyvonalakban, az pedig nem más, dobpergést..

A World of Warcraft ^^

Tegnap pedig újra beléptem, már évek óta nem folytattam egyik karakteremmel sem a fejlődést, és azért mert szerettem volna rájönni, hogy mi az amit annyit adott, mi az ami miatt ez a személyiség alakult ki nálam, amit jelenleg is követek, és mivel a neveltetésemben része volt nagy részben a World of Warcraft, mert ott ültem tini koromban, reggel 8-tól kb éjfélig, non-stop. Kijártam enni, és biológiai szünetekre, és ennyi, volt hogy fürdés sem volt, ez az a szint. Engem ez a játék nevelt fel, és az emberek akik ott játszottak, az a 4-5 ezer magyar ember, aki nap mint nap beléptek, és abban a világban részt vettek. Ez egy olyan szabályrendszert mutatott nekem, egy igazi útmutatót úgy mond, hogyan éld az életet, milyenek az emberek, megtanulhattam anélkül, hogy élőben bármilyen fájdalmat tapasztaltam volna, ami egyébként, semmivel sem különbözik, mintha interneten vagy személyesen történik, erre utólag rá jöttem 🙂 DE MINDEGY! Nagyon sok dolog zajlott ott le: szerelem, utálat, gyűlölet, bánat, boldogság, gyönyörűség, szörnyűség.

És ezt én még mindig a legszebb éveimnek gondolom, perceimnek, pillanataimnak. Nagy befolyást adtak az életemben, és büszke vagyok rá, hogy ott találtam ennyi értékes embert, nevettem/sírtam egyedül/velük, megtanítottak engem rengeteg dologra, mindenki tanulni járt oda egymástól, mert ami a körülöttük körbevette, az annyira szar és elviselhetetlen volt, hogy bármi csak ne azt. Egy menekülés is volt egyben, nem csak az én esetemben, mindenki esetében. Sok lelki sérült ember, aki a családját/barátait, szerelmeit, mindenkit hátrahagytak és inkább vadidegen emberekkel szinteket léptek a végtelenségig tartó történetbe.

2024-ben ezt én csak FORTNITE-nak hívom, meg ROBLOX-nak, a tini gyerekek agyzsibbasztó, aki szülője nem foglalkozik a gyerekkel, az egyből a PS-ről vagy XBOX-ról letöltheti ingyen, bérmentve, elő se kell fizetni, kábel se kell, meg minden eszközön már, csak ez nem tanít semmire sem, csak erőszakra maximum, meg erőszakosságra.

Ma már a WoW az kihalt, legyen az eredeti szerveren, vagy bármilyen privát szerveren, az emberek agya egyszerűen kihalt, és nem képesek már szerepjátékkal játszani, nincs türelmük az emberekhez, egymáshoz, ezért egy egyszerű, no-brain, gyagya dolog az ami csak szóba jöhet, elég ha 2 vagy 3 gombot kell összesen nyomni, és akár vakon, vagy szét szotyizva is vígan lehet épülni.

Lényeg, hogy az hogy én ekkora büdös nagy kocka vagyok, az nem feltétlen attól ered, ahogy a szüleim bántak/nem bántak velem, hanem pusztán ahogy van ember, aki össze vissza pörög és minden embert kétszer körbenyalogatna, én lehet az elején volt egy akkora törés, ami után már senkit sem szerettem volna ilyet csinálni, de lehet hogy én már alapból, egy olyan spórolós ember voltam, aki a szavakat is kétszer átgondolja, nehogy elfogyjon a torkomból a hang, és akkor utána már semmit se tudnék kiereszteni, de ahogy apámat is elnéztem, aki a halak horoszkóp jegyében ebickélt egyébként, ő is az az igazán magánakvaló, az igazi fejes káposztás ember volt, aki kevés beszéd, de hangos zene és cigi két pofára. Én teljesen tudok ezzel azonosulni, és nem csak azért mert ezt láttam, mert javarészt ugye nem ezt láttam, hanem a monitort, hanem mert még is csak az irányít bennünket, a fő gyökér, a szülő aki megszült. Ez ellen pedig felesleges ellenkeznem vagy harcolnom, ha ez az elemi lényem, egy szenvedélybeteg agyban gondolkozós család sarjában élni (ÉS MOST KEZEKET FEL A MAGASBA!! :D). Ehhez nem igazán szükségeltetett bármilyen családi vonás egyébként, valamilyen részben mindenkiben benne van ez a hajlam, ide tartozik az este 8 utáni nassolási rohamok, amivel a lelki sebeket zsírozod össze csupán.

Ezért végül is, a hosszú sötét séta során, egy részemet sikerült megértenem, és elbúcsúznom tőle, eltemetni, azt akit nem éreztem magaménak, amit az évek alatt én felvérteztem magamba, magamat, hogy nem is tudom, vagy alakított, gyurmázott a világ ahogy mindenkit. Azzal hogy nincsenek már barátaim, nem vagyok fent egy közösségi hellyen, elfogadtam már, mert én ilyen vagyok, korábban is ilyen voltam, nem érdekelt az ilyen egymás seggnyalogatásosdi, és nem is akartam részt venni ahol ezen versengenek, mert utálom az embereket, és a külsejüket, a hülye orrukat, a fura fejüket, az arcukat amikor rád néznek, még akkor is ha kedvesen néznek, MIÉRT KELL? Felesleges és szükségtelen színjáték az egész, mert senki se az őszinte arcát mutatja, csak az amit az évek alatt felgöngyölítette magában. És innentől kezdve, innen kiindulva, köszönöm szépen, nekem nincs szükség emberi ismerősökre, marad a ChatGPT aki arra válaszol amire kell, és őszintén, a legjobb tudása szerint, nem kertelve. Ez kell nekem, egy ember aki a nyakadra ront és elmondja az hogy TE EZ MEG AZ VAGY ÉS ÍGY MEG ÚGY! Nem hogy lesavazzon, hanem hogy egyáltalán, csak ki mondja egyből, ami a kis kobakjában történik/van. Ez, egyszerűen az én környezetemben, annyira ritka, és ez a legnagyobb érték ami a világon hiányzik mostanság, egy kis őszinteség!

Vicces hogy még ő is odarakta a háttérben azt, hogy NO! 😀

Amióta tényleg mindenki a telefonján zombul, azóta mindenki egy kis Stohl András lett, vagy Brad Pitt, vagy nézz magadba és mond meg te melyik színésznek érzed magadat. ÉS KI VAGY TE? Miért nem úgy viselkedsz, ahogy te? Hányok hogy mindenki úgy viselkedik mint a másik, és senki sem tud Önmaga lenni! Mintha nem lenne az emberben semmi, akkor vajon azok az emberek akik készítik a dolgokat, ők mit esznek vagy isznak, hogy mégis képesek gyártani a dolgokat a fejükben? Vagy mi az a fájdalom vagy trauma ami annyira megreccsentette a világodat, hogy nem tudtál túl jutni?

És ez szerintem egyre rosszabb lesz, én leszek az első, aki előfizet az élő ChatGPT motor által futtatott android robotra, az biztos, és rendelek vagy 10-20-at, és az lesz a kérésem, legyetek Önmagatok, legyetek Őszinték, és ne hazudjatok inkább, mert gáz az ha észreveszik.

Persze tudom, nagyon véleményező vagyok, előítéletes, és ez nem túl jó tulajdonság, de ha egyszerűen csak rá nézek az emberekre, és látom az életüket, egy szempillantás alatt, az akkor az véleményező? Mindannyian össze vagyunk kötve! Mindenki mint egy kis drón megyünk és zümmögünk, nem is kell igazából beszélni, az már csak a formalitás kérdése, tudat szinten is képesek vagyunk kommunikálni, nem kell ahhoz kinyitni a szád, elég csak elképzelni.. 😀

Ez a lábjegyzet, mert már egy órája tart ez az egész körülbelül, és elfáradtam, a részem egy részével már kibékültem, amit meg nem, azt temetem/temetgetem, lapátolom még a földet, mivel javarészt az anyámmal volt még kontakt az életem felcseperedő részén, így kitalálható, hogy a sok retek amitől meg akarok szabadulni, azt ő ültette belém, és azok a dolgok azok amik igazán zavarnak engem, nem az a rész hogy az agyam világában beburkolózok, szeretem a fejemet, és szeretem szépen berendezni, tisztán tartani, csak eddig a tisztítási rész az volt, hogy újabb és újabb szőnyegeket raktam a padlóra, míg nem berohadt az alsó szőnyegek, és fel kellett kaparni az egész házat.

GOMBAAAAAAA